„HA NEM VAGY KÉSZ VÁLTOZTATNI AZ ÉLETEDEN, NEM LEHET SEGÍTENI RAJTAD” HIPPOKRATÉSZ

Korunk számtalan betegségének elsősorban a természetellenes életmód – a stressz, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód – a fő oka.

Sokan belenyugodnak, hogy a panaszaikat csak tünetileg kezeljék. Rohanó világunkban első szempont hogy gyorsan újra munkaképesek legyünk.  Erre alkalmasak a gyógyszerek, a rengeteg mellékhatásukkal.

A fent említett okoknak (stressz, helytelen táplálkozás, mozgáshiány stb.) köszönhetően korunk egyik legalapvetőbb egészségügyi problémája az elsavasodás!  Szinte az összes civilizációs betegség erre vezethető vissza.

Ma is élnek népcsoportok, akiknél a 100 év feletti életkor teljesen szokványos, ami azt igazolja, hogy egészséges életmód mellett semmi akadálya nincs, hogy hosszú életűek legyünk.

„Minden krónikus megbetegedés először lokális „rejtett” acidózissal (a vér savtartalmának kóros megnövekedésével) kezdődik.” Állítja Heine professzor a Witten-Herdecke Egyetem Anatómiai és Klinikai Morfológiai Intézetének vezetője.

Az elsavasodás elpusztítja a sejteket, sőt az élet minden formáját.

A savasodás rovására írható a fogszuvasodás, reuma, köszvény, ízületi gyulladás, vesekövek, csontritkulás.  Az agyvérzés, a szívinfarktus és a rák már az utolsó fázisok a szervezet elsavasodásánál.

Pedig ez egyrészt elkerülhető, másrészt visszafordítható folyamat!

„Testünk erőinek valamennyi összetétele közül a savak hatása a legkárosabb” Hippokratész

Szervezetünk savakat termel, de lúgokat, vagyis bázikus hatású nedveket nem! Ezeket kizárólag az étkezésünkkel tudjuk magunkhoz venni!

Sajnos gyakran észre sem vesszük, hogy szervezetünk elsavasodott, mert bizonyos tüneteket (fáradékonyság, látás és hallásgyengülés, dekoncentráltság vagy különböző fájdalmak) nem azonosítunk a savasodással.

A szervezet elsavasodását megakadályozhatjuk lúgosító étrendünkkel, sok mozgással, és gyakori egészséges víz fogyasztásával. A sok mozgás egyben a stresszt is oldja.

Hogyan tudhatjuk meg hogy szervezetünk elsavasodott-e?

A pH érték mutatja meg egy közeg kémhatását. Ha 7 a pH érték, akkor semleges, ha 7-nél nagyobb, akkor lúgos más néven bázikus, és ha 7-nél kisebb, akkor savas kémhatásról beszélünk.

A szövetek ideális pH értéke 7,4-7,5.  Sajnos a legtöbb embernél ez 5,5 körül mozog, ami azt jelenti, hogy szervezete elsavasodott. Az a tény hogy a vér túl savasodása azonnali halált jelent, érzékelteti, hogy mennyire fontos szervezetünk lúgos kémhatása. Az anyatejjel táplált csecsemő vizeletének pH értéke: 8-8,5.

Mi is a reggeli vizeletünk ellenőrzéséből tudhatjuk meg, hogy savas vagy lúgos-e a szervezetünk. Elérhető áron kapható lakmuszpapír, amit ha a vizeletmintánkba mártunk és elszíneződés után a teszt színskálához illesztünk, megmutatja pontosan, hogy mekkora a vizeletünk pH értéke. Ez általában reggel a legalacsonyabb az éjszakai savtalanítás miatt.

Ha hosszú éveken keresztül megbillent szervezetünk sav-bázis egyensúlya, akkor már nem csak az étrendünkön és életmódunkon kell változtatnunk, hanem étrend-kiegészítőkre is szükségünk lesz, hogy testünk ásványi anyag és vitamin készletét újra építsük.

A savtalanítást, lúgosítást addig kell folytatnunk, míg a reggeli vizeletünk pH értéke el nem éri az ideális, 7-nél magasabb értéket.

Vásárolj és Spórolj!

Válaszd ki kedvenc termékeidet webshop oldalunkon, tedd őket kosárba,
majd írd a kuponkódhoz az
"utalás" szócskát.

Válaszd ki fizetésnél a 
és mi levonunk a vásárlás összértékéből 5%-ot!

WANT COUPON
Subscribe now to get free discount coupon code. Don't miss out!
    SUBSCRIBE
    I agree with the term and condition