PROSZTATAGYULLADÁprosztatavizsgalat-fontossaga-300x200S

Prosztatagyulladás bármilyen életkorban előfordulhat, és lehet heveny vagy idült.

Ötvenéves korára a férfiak mintegy 30 százalékának vizeletürítési gondjai vannak, és 70 éves korára 80 százalékuknál BPH, jóindulatú prosztata megnagyobbodás alakul ki.

A prosztatagyulladás teljesen vagy részlegesen megakadályozhatja a vizeletürítést a hólyagból, vagyis vizelet-visszatartáshoz vezet. Ennek következtében viszont gyengül a hólyag, fogékonyabbá válik a fertőzésre, hiszen a visszamaradó vizeletben megnő a baktériumok mennyisége. A hólyag fertőzése pedig könnyen továbbterjedhet a húgyvezetékre és a vesére.

 A heveny prosztatagyulladás tünetei: fájdalom, láz, gyakori vizeletürítés, amit égető érzés kísér, vér vagy genny a vizeletben. A krónikus prosztatagyulladás esetében az utóbbi tünet hiányzik, de gyakori a deréktáji fájdalom és a potenciazavar. Ahogy a prosztatagyulladás erősödik, úgy válik egyre nehezebbé a vizelés.

 Minden harmadik, 50. életévét betöltött férfit érint a prosztata jóindulatú megnagyobbodása. Ez akkor is problémákat okoz, sőt súlyos betegséghez vezethet, ha a prosztata nem rákos. A megnagyobbodott prosztata állandó nyomást gyakorol a húgyvezetékre, akadályozza a vizelést és visszahat a vesére. Következésképpen a vese mind a nyomás, mind a fertőzött vizelet miatt károsodik. Gyakori a vese fertőzéses megbetegedése, és ugyancsak sűrűn előfordul a hólyag fertőzése, gyulladása (cisztitisz).

A prosztatarák a férfiak körében a harmadik leggyakoribb rosszindulatú, daganatos megbetegedés, csupán a tüdőrák és a vastagbélrák előzi meg a sorban. Ritkán fordul elő a 60 évesnél fiatalabb férfiaknál. Mivel tünetei általában csak a legvégső stádiumban jelentkeznek, a prosztatarákos esetek 90%-a a korai szakaszban észrevétlen marad, és kezelését csak akkor kezdik meg, amikor ez már nem sok eséllyel kecsegtet.

 A prosztatarák korai szakaszának tünetei hasonlóak a jóindulatú prosztata megnagyobbodáséhoz. A vizeletben lehet vér, színe rózsaszínre változhat, a vizeletürítést nehéz megkezdeni, és egyre gyakrabban kell éjszaka kimenni a WC-re. Az égető, csípő érzés ugyancsak jelentkezik. Tapasztalatok szerint a prosztatarák gyakrabban fordul elő azoknál, akiknek valamilyen nemi betegségük vagy ismétlődő prosztatagyulladásuk volt. A prosztatarák az urológiai vizsgálat során már tapintással is egyértelműen azonosítható, ezért igen fontos, hogy a 45. életévüket betöltött férfiak rendszeresen, legalább háromévenként megjelenjenek prosztataszűrésen.

MITprosztata TEHENK ELLENE?

  • A prosztatarák megelőzésében fontos a helyes étrend. Gondoskodjunk a teljes értékű, feldolgozatlan ételek fogyasztásáról, a cink és a telítetlen zsírsavak rendszeres beviteléről.
  • A prosztata egészségének szempontjából igen fontos az egészséges szív- és érrendszer. A vér szállítja az oxigént és a tápanyagokat, valamint segítségével ürülnek ki a mérgező és salakanyagok a szervezet minden részéből, így a prosztatából is. A testedzés legjobb formái a séta, az úszás és a jóga. A hosszú kerékpárutak alatt a prosztatára nyomás nehezedik, míg a futás kerülendő, ha a prosztata meg van duzzadva.
  • Kerülni vagy legalábbis csökkenteni kell az alkohol- és koffeinfogyasztást, valamint a dohányzást.
  • Prosztatagyulladásnál fontos a folyadékbevitel növelése ásványvízzel vagy desztillált vízzel. Ily módon lehet ösztönözni a vizeletürítést, megelőzni a vizelet visszatartását, a hólyag és a vese fertőzését.
  • A prosztata megbetegedéseire ajánlott, speciális illóolaj nem ismert, de a gyulladáscsökkentésre általában javasolt illóolajak hasznosak lehetnek. Ilyenek: citrom, citromfű, eukaliptusz, kamilla, levendula, mirha, szegfűszeg.
  • A szelén a férfiak nélkülözhetetlen nyomeleme. A szervezet által felvett szelénnek csaknem a fele a herékben és a prosztata mellett elhelyezkedő ondóhólyagokban halmozódik fel. Azt tartják, hogy a szelén fokozza a férfiak nemi vágyát, és csökkenti a hormonháztartás zavaraiból eredő kellemetlen tüneteket.
  • A cink fontos szerepet játszik a férfiak szaporító rendszerében. . A cinkhiány ugyanis egyértelműen jellemző a prosztatagyulladásra A prosztata szövetének igen magas a cinktartalma. A cink serkenti a férfi nemi hormon, a tesztoszteron szintézisét, amely elősegíti mind a merevedést, mind a magömlést . A cinkhiány közrejátszhat a nemzőképtelenség, illetve az esetleges terméketlenség kialakulásában. Klinikai vizsgálatok bizonyítják, hogy a cink hatékony segítséget nyújt a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás kialakulásának megelőzésében.
  • A prosztata sejtjeit védi a lecitin.
  • Megfontolandó még a kalcium és magnézium együttes bevitele (2:1 arányban), valamint a B6-vitamin pótlása. Egyes források szerint ugyanis az utóbbinak rákellenes hatása is van.
  • Ugyancsak javítja az immunrendszer működését és segíti a gyógyulást a C-vitamin, amelyből a betegség súlyosabb szakaszában a megszokottnál nagyobb adag fogyasztható.

 

Vásárolj és Spórolj!

Válaszd ki kedvenc termékeidet webshop oldalunkon, tedd őket kosárba,
majd írd a kuponkódhoz az
"utalás" szócskát.

Válaszd ki fizetésnél a 
és mi levonunk a vásárlás összértékéből 5%-ot!

WANT COUPON
Subscribe now to get free discount coupon code. Don't miss out!
    SUBSCRIBE
    I agree with the term and condition