Zöldség Kapszulák

zoldsegek

Termékeink magyar zöldségekből készülnek, melyeket műtrágya és egyéb toxikus anyag elkerülésével termesztjük.
A zöldségeket 30-40 C-on szárítjuk, őröljük, és az őrleményt növényi kapszulába töltjük.

Hozzávetőlegesen egy 60 darabos termék, 30-40 kg zöldséget tartalmaz.

A kapszulák töltésénél egyéb anyagot nem használunk, sem tartósítószert, sem egyéb adalékanyagokat, azaz kapszulák 100 %- ban kizárólag az adott zöldség őrleményt tartalmazzák!

Cékla

beet PNG28

1. Vérszegénység ellen

Ha valakinek alacsony a hemoglobin szintje, akkor ajánlatos céklát fogyasztania. A céklának magas a vas és a folsav tartalma, ami jótékony hatással van a vérképzésre. Ráadásul a szervezet a könnyebben veszi fel a céklából a vasat, mint más növényből.

2. Vérnyomáscsökkentés

A cékla nitrátban gazdag. Az emberi szervezetben a nitrát nitrogén-oxiddá alakul, amely segít kitágítani az ereket és ezáltal csökkentheti a vérnyomást.

3. Méregtelenítő és zsírégető hatása lehet

A máj működését, a méregtelenítési folyamatokat is támogathatja a cékla, valamint csökkentheti a zsírmáj kialakulásának rizikóját is. Bizonyos fitokemikáliák, például a methionin nevű pigment, stimulálják, élénkítik a máj sejtjeit, így azok hatékonyabban tudnak küzdeni a felhalmozódott méreganyagok ellen. A cékla erősítheti a bélrendszert is, a benne lévő betain pedig segítheti a zsírok lebontását, ezért zsírégető hatása is lehet. Ha sárgarépával és uborkával fogyasszuk, még inkább segíthet a zsírt lebontani.

4. Javíthatja az állóképességet

A cékla magas nitrát tartalmának jótékony hatását edzés közben is érezhetjük, ugyanis a zöldség javíthatja a test oxigén felhasználását, edzés közben később érezhetjük fáradtnak magunkat. A cékla a regenerálódást is segítheti. A cékla nagyon jól javítja az erőnlétet, teljesítményt és a kitartást, ezért érdemes azt fogyasztani komolyabb fizikai igénybevétel előtt. Ez a hatása szintén a benne található nitrátoknak köszönhető, mert azok a szervezetbe jutva átalakulnak, kitágítják a vérereket és fokozzák a véráramlást, így a sejtekhez több oxigén és tápanyag jut el.

5. Bőrproblémák ellen

A céklában található tápanyagok, többek között például a kalcium, a mangán, a réz, a magnézium és a vitaminok erősíthetik a csontokat és a fogakat. Ez nemcsak a magas tápanyag-tartalomnak, de azok egyedi kombinációjának is köszönhető, ugyanis így könnyebben szívódnak fel az értékes nyomelemek és ásványi anyagok.

Méregtelenítő, gyulladáscsökkentő és vérkeringést fokozó hatásainak köszönhetően a cékla nagyon jó hatással lehet a bőrünkre is, a segítségével sikeresen küzdhetünk a pattanások, furunkulusok és egyéb bőrproblémák ellen, magas antioxidáns-tartalma pedig az öregedés első jelei ellen véd. A cékla rendszeres fogyasztásával támogathatjuk a bőr folyamatos megújulását, ennek hatására a bőrünk egyenletesebb árnyalatú, ragyogóbb, egységesebb megjelenésű lesz.

6. Gyulladáscsökkentés

A cékla a betain tartalmának köszönhetően hatékony gyulladáscsökkentő is lehet. Megvédheti a sejteket, a belső szerveket,  rendszeres fogyasztása betegség megelőző hatással is bírhat.

7. Segíthet a rák megelőzésében

A cékla színe a piros pigmenteknek köszönhető, amelyek betacianin néven ismertek. Egyes kutatások szerint a betacianin védelmet nyújthat bizonyos rák fajták, a máj-, a vastagbél és a bőrrák ellen. Kutatások szerint ez a vegyület jelentős mértékben képes lehet lelassítani a tumorok növekedésének ütemét.

8. Alzheimer-kór ellen

A cékla nagyon jót tehet az agynak. Szép, élénk bíbor színét a betanin nevű anyag adja, amely egy kutatás szerint segíthet megakadályozni azoknak a lerakódásoknak a kialakulását az agyban, amelyek az Alzheimer-kórért is felelősek.

9. Segíthet szabályozni a szívritmust

A cékla, illetve a cékla zöldje tele van káliummal. A kálium fontos a szívritmus és az idegek szabályozásához, ezért a céklafogyasztás jót tehet a szívnek, a keringésnek és az egész érrendszer, illetve az erek egészségének is.

10.Védi a prosztata egészségét

Egy kutatás szerint a cékla magas cinktartalma miatt férfiak esetében a prosztaták egészségét is segítheti megőrizni, illetve hozzájárulhat a szerv megfelelő működéséhez. A benne található alfa liponsavnak köszönhetően pedig a csontok egészségéhez is hozzáteheti a magáét, illetve megkötheti a nehézfémeket.

11. Növelheti a férfiak libidóját

A céklában sok a cink, amelynek rendszeres, moderált dózisú fogyasztása férfiak esetében nem csak a libidót növelheti meg, hanem csökkentheti a korai magömlés és a merevedési zavarok kialakulásának esélyét – emellett pedig növeli a tesztoszteronszintet.

Spenót

spenót

spenot
1. Vitaminok

Kiváló forrása a vízben oldódó C-vitaminnak és a zsírban oldódó A-vitaminnak (elsősorban béta-karotin formájában). Ez a két fontos antioxidáns együtt segíthet csökkenteni a szabad gyököket a szervezetben.

Tartalmaz B-vitamint (folsav és B6-vitamin formájában), ami azért jó dolog, mert a folsav és a B6-vitamin segít a homocisztein szintjének stabilan tartásában. A homocisztein olyan aminosav, amely közvetlenül károsítja az érfalat, és emelkedett szintje ismert kockázati tényezője a szív-és érrendszeri betegségeknek (szívinfarktus, agyvérzés).

Van benne magnézium és kálium is, ez a két ásványi anyag az egészséges vérnyomás egyensúlyban tartásában játszhat szerepet.

A spenótban , legnagyobb arányban a B-vitamin található. A megfelelő mennyiségű B-vitamin bevitelnek köszönhetően a szervezet zsír-, fehérje- és szénhidrát-anyagcseréje lényegesen javulhat.

Nem véletlen, hogy emellett a spenót magas antioxidáns-tartalma miatt is egyike a szuper-élelmiszereknek.

A kismamák valószínűleg jól tudják, hogy a spenót fogyasztásával biztosíthatják szervezetüknek a megfelelő folsav bevitelét, ami elengedhetetlen a magzat egészséges fejlődése szempontjából.

Emellett a folsav nagyon fontos a vörös vérsejtek képződéséhez és a szervezet megfelelő aminosav-szintéziséhez.

2. Szem Egészsége

Az A-vitamin mellett a spenót koncentrált formában tartalmaz luteint és zeaxantint. Ezek az antioxidánsok fontos szerepet játszanak a szem egészségének megőrzésében.

A kutatók szerint a karotinoid fitonutriensek védik a szemet az oxidatív károsodástól. Mivel ezek a karotinoidok zsírban oldódóak, ha a spenótot kevés olajjal vagy zsírtartalmú étellel fogyasztjuk (például olívaolaj, tojás, diófélék), segíthetjük jobb felszívódásukat.

3. Vércukorszint

A spenót gazdag aminosavakban, és egy csészényi zöld 5 gr proteint tartalmaz. Ezenkívül bővelkedik kalciumban, magnéziumban, káliumban és rostban, amik egytől-egyig csökkenthetik a vércukorszintet. A rost, a fehérje és az ásványi anyagok így hárman együttes erővel egyensúlyozhatják ki az inzulinszintet, és táplálhatják a testet.

4. Keringés, vérnyomás

A spenót nagyon hatásos szer lehet a keringési zavarok megelőzésére és a betegségek enyhítésére is. A benne található antioxidánsoknak köszönhetően nem csak a vérnyomás normalizálására, vagy a normálishoz való közelítésére lehet képes, de egyben megszüntetheti a vérnyomás ingadozás következtében kialakult fáradékonyságot is. Hatóanyagai óvhatják a szívet és az egész érrendszert.

5. Lúgosítás

A spenót az erősen lúgosító élelmiszerek közé tartozik, így gátolhatja a szervezet elsavasodását. Mint minden lúgosító étel, a spenót is segíthet a szervezet méregtelenítésében, és a lúgos kémhatás visszaállításával jó néhány betegség megszüntetésében. A lúgosító ételek egyik hatása, hogy a gombás megbetegedések visszaszorulhatnak, emésztésünk javulhat, és hangulatunk is lényegesen pozitívabbá válhat.
A spenót az erősen lúgosító élelmiszerek közé tartozik, így gátolhatja a szervezet elsavasodását. Mint minden lúgosító étel, a spenót is segíthet a szervezet méregtelenítésében, és a lúgos kémhatás visszaállításával jó néhány betegség megszüntetésében. A lúgosító ételek egyik hatása, hogy a gombás megbetegedések visszaszorulhatnak, emésztésünk javulhat, és hangulatunk is lényegesen pozitívabbá válhat.

Sárgarépa

sárgarépa 2carrot

1. Szem egészsége

A sok-sok béta-karotin is javíthatja a látást, annak élességét, de még a szem sötétben való eligazodását is. Tele van A-vitaminnal, ami a szemek egészségéhez és a látás élességéhez szükséges. A táplálkozási szakemberek retinolként is utalnak az A-vitaminra. Valójában ez a név közvetlenül utal arra a funkcióra, amit ellát a szemben. A szem retinája olyan sejteket tartalmaz, amelyek fekete és fehér képet tudnak alkotni még a legkisebb pislákoló fényből is. A retinol nélkül egyikünk sem tudná megkülönböztetni a világos és sötét közötti kontrasztot.

2. Bőr egészsége

Segíthet, hogy egészségesebb és fiatalabb maradj. Azért lehet hatékony a sárgarépa, mert olyan vitaminokat tartalmaz, mint a C-vitamin, amely antioxidáns tartalmú. Az antioxidánsok megkötik a szabad gyököket, melyek károsítják a sejteket és gyorsítják az öregedést. Mivel rengeteg benne az A-vitamin, táplálhatja a bőrt a kiszáradástól és a méreganyagoktól is. Nedvességtartalma miatt hidratálhat, csökkentheti a ráncosodást. Nem kellenek a drága ránctalanítók, a sok béta-karotinnak köszönhetően fiatal és ránctalan külsőt biztosíthat a répa. Karotinoid tartalmának köszönhetően a répa meggátolhatja a bőr nap okozta leégést is.

3. Fog –Szájhigiénia

Elképesztően sok ásványi anyagot tartalmaz, többek közt olyanokat is, melyek antibakteriális tulajdonságokkal bírhatnak. Az ilyen ásványi anyagok hatással lehetnek a fogak egészségére is, megelőzik a szuvasodást, de még a fogak színén is javítanak.

4. Ízületi problémák

A répa fogyasztása enyhítheti az ízületi fájdalmakat, és a krónikus ízületi gyulladást. Számos egészségügyi problémát okoz az ízületi gyulladás. Az egyik ezek közül, hogy merev ízületeket okoz.

5 .Szív- és Érrendszer

A káliumtartalma miatt jó lehet a szív- és érrendszer számára. Segíthet a vérben a koleszterinszintet kordában tartani. Az ásványi anyag-tartalma pedig a szívizom és más izmok megfelelő működéséhez elengedhetetlen. Nagyon gazdag rostban, ezért segíthet leoldani a koleszterint, kitakaríthatja az ereket, végeredményben így csökkentheti a koleszterinszintet.

6.Vitalitás –immunrendszer

Segíthet leküzdeni a stresszt egy nehéz nap végén.  Vastartalma miatt a répa nagyon hatékonyan vitalizálhat, hogy egész nap dinamikus és energiával teli maradhass. Bőven tartalmaz magnéziumot, foszfort, káliumot, cinket, mangánt, rezet és A-, C-,E- és K-vitaminokat. Ezek erősíthetik az immunrendszert, az erős immunrendszer pedig segíthet a megfázás és influenza elleni harcban.

7.Magas rosttartalom

Köszönhetően a rosttartalomnak, a sárgarépa elősegítheti az emésztést. A rost segíti a bélmozgás rendszerességét, így tisztítja a bélrendszert. Ezzel segíthet fenntartani a baktériumok egyensúlyát.  A rosttartalma nagyon jót tehet a májnak is. Az emészthetetlen szénhidrátok lebontását segítheti a májban, és a toxinokat semlegesítheti.

8. Daganat-sejtmutáció megelőzés

A sárgarépa nagyon gazdag E-vitaminban, ez a vitamin pedig csökkentheti a rák kockázatát. Antioxidáns-tartalma miatt a sejtek mutációját segíthet megelőzni. Szakértők szerint a rákos sejtek osztódását is lelassíthatja. A répában található szinte abnormális mennyiségű karotinoid segíthet megelőzni bizonyos típusú daganatok kialakulását, például a nyak-, mell- illetve vastagbélrákét.

Fokhagyma

purepng.com garlicgarlicwhite garlicrecepie 1701527256879kmzbp

A fokhagyma rég ismert egészségvédő hatásait a benne lévő antibiotikus elemeknek és antioxidánsoknak köszönheti, melyek segítenek a rákos megbetegedések elleni védekezésben is. Emellett jelentős szerepe van az úgynevezett rossz- koleszterinszint és vérnyomás csökkentésében is.

1. Baktérium- és vírusölő

Baktérium- és vírusölő hatása lehet, a benne lévő allicinnek köszönhetően: bizonyos mikroorganizmusok ellen még a penicillinnél is hatásosabb lehet. Emésztőrendszeri zavarokat előidéző kórokozók ellen is bevethető. Vírusölő képessége miatt a bélhurut, a májgyulladás illetve a herpesz ellen is segítséget jelenthet. Felveszi a harcot továbbá bizonyos gombás fertőzések ellen is.

2. Természetes afrodiziákum

Ennek több oka lehet: a vértisztító hatás mellett jelentős a tonizáló hatása, illetve serkentheti a hipofízis működését és a hormonális rendszert is.

3. Az érrendszer barátja

Érelmeszesedés ellen, vérnyomás-csökkentőként is alkalmas lehet. Fogyasztásával a vérnyomás csökkenthető, az erek rugalmassága viszont növelhető. Az artéria falába lerakódó koleszterin mennyisége is szignifikánsan kevesebb lehet a fokhagyma rendszeres fogyasztásával, így a koleszterinproblémák kezelésére is alkalmazható természetes „gyógyszer” lehet. A fokhagyma rendszeres fogyasztásával mindezeken túl megakadályozható a vérrögképződés is, ugyanis hatóanyagai nem engedik a vér lemezkék összetapadását.

4. Érelmeszesedés ellen

Laboratóriumi vizsgálatok bizonyították ugyanis, hogy az érelmeszesedés megelőzésében, sőt feloldásában is jelentős szerepe lehet. A fokhagyma az úgynevezett plakkok, vagyis a kemény, mész szerű anyagok érfalon történő lerakódását is gátolhatja. A plakk az artériák falára rakódott zsíros szűkület, amelybe gyakran rakódik le mész is.

5. Immunerősítő

A fokhagyma antimikrobiális hatását már Arisztotelész és Hippokratész is ismerte. Mikrobaölő hatása miatt alkalmazták a sebek elfertőződésének megelőzésére. A mikrobaölő hatását a fokhagyma a benne lévő kénes kötéseknek köszönheti. Laboratóriumi vizsgálatok igazolják, hogy meggátolhatja a Staphylococcus, a Streptococcus baktériumok, valamint a bacilus és vibrió formák ellen is hatékony lehet és megakadályozhatja a gombák terjedését is.

6. Méregtelenítő

A fokhagyma elősegítheti az ólom kiürülését is a szervezetünkből, így a méregtelenítésben is segítségünkre lehet. Talán kevésbé ismert, hogy jó hatással lehet a cukorszint alakulására is, ezért cukorbetegeknek nagyon ajánlható a fokhagyma fogyasztása.

Gyömbér

ginger 11526027102wqucvnwfwy

1. Féken tarthatja a cukorbetegséget

A gyömbér csökkentheti a vércukorszintet és növelheti az inzulin és a cukorbetegség kezelésében használt más orvosságok hatékonyságát. A gyömbér segítségével nagyban csökkenthetők a cukorbetegséggel kapcsolatos egészségügyi komplikációk is: rendszeres fogyasztásával csökkenthető a vizelet fehérjeszintje, valamint védi az idegeket és a vér zsírszintet is csökkenti cukorbetegeknél.

2. Megnyugtathatja a felkavarodott gyomrot

A gyömbér szélhajtó tulajdonsága nagy segítség lehet a felkavarodott gyomor megnyugtatásában, ráadásul ellazíthatja az emésztőrendszer izmait is, megelőzve ezzel a felpuffadást. A szakértők gyakran ajánlják a gyömbért komoly gyomorbántalmak, például a diszpepszia vagy bélgörcsök enyhítésére, de sokszor használják baktérium okozta hasmenés kezelésére is. A gyömbér pozitívan hat a szervezetre és hamar elmulaszthatja a gyomorrontás tüneteit is.

3. Javíthatja a szív egészségét

A gyömbért régóta használják szíverősítőnek. Csökkentheti a koleszterinszintet és megelőzheti a vérrögképződést, ezáltal csökkentheti az éreredetű szívbetegségek kialakulásának kockázatát is. Mivel sok káliumot tartalmaz, a gyömbér nagyon jó hatással lehet a szívre, a benne lévő mangán pedig védelmet nyújthat a szív, az erek és a húgyutak számára is.

4. Segíthet megelőzni a megfázást és az influenzát

A gyömbér felturbózhatja az immunrendszert és melegítő, izzasztó hatása miatt is természetes gyógyszerként használják megfázás és influenza kezelésére. A benne lévő antivirális, méregtelenítő és gombaölő hatások érvényesülhessenek segíthetnek a kezelésben. Így természetes úton méregteleníthetjük a szervezetünket, javulhat a közérzetünk és felgyorsíthatjuk a gyógyulás folyamatát is.

5. Hatékony lehet a rák ellen

A gyömbér a petefészekrák kezelésében is hasznos lehet. A Michigani Egyetem rákközpontjában végzett kutatás bebizonyította, hogy az őrölt gyömbér sejthalált idéz elő a petefészek rákos sejtjeiben. Egy másik kísérlet során megfigyelték, hogy a gyömbér lelassítja a végbélrák sejtjeinek növekedését, így nagyban segít lassítani a végbélrák folyamatát, illetve megelőzni azt. A növény emellett több más ráktípus, így a tüdő-, mell-, bőr-, prosztata- és hasnyálmirigyrák „megvadult” sejtjeivel is hatékonyan felveheti a harcot.

6. Enyhítheti a menstruációs fájdalmakat

Mivel a gyömbér természetes gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító, a menstruációs fájdalmak enyhítésére is használható: őrlemény vagy kapszula formájában azonnali enyhülést hozhat az éles fájdalomra

7. Terhesség alatt is enyhítheti a reggeli rosszulléteket

A reggeli rosszullétekben szenvedő terhes nők számára is segítségül lehet a gyömbér, mivel hasonló hatást fejt ki, mint a B6-vitamin. A gyömbér azonnali felüdülést nyújthat a rosszullétből, hányingerből vagy szédülésből.

8. Csillapíthatja az ízületi gyulladás okozta fájdalmat

A gyömbérnek erős gyulladáscsökkentő tulajdonságai vannak, így az ízületi gyulladás, a reuma, vagy a térd degeneratív ízületi gyulladása okozta fájdalom kezelésére is kiváló lehet. Több tanulmány kimutatta, hogy a gyömbér hatékonyabban csillapíthatja az arthritiszes betegek fájdalmait.

9. Enyhítheti a migrént

Bizonyított tény, hogy a gyömbér képes enyhíteni a migrénes fájdalmakat, mert meggátolja, hogy a prosztaglandinok fájdalmat és gyulladásokat okozzanak az erekben. Mivel a gyömbér gyulladáscsökkentő hatású, fogyaszthatunk gyömbérteát is a migrén kezelésére, hogy az elviselhetetlen fájdalmat és a szédülést vagy hányingert enyhítse.

10. Csillapíthatja a köhögést

A gyömbér természetes fájdalomcsillapító, ezért a torok fájdalmára vagy irritációjára is gyógyír lehet. Sőt, köhögéscsillapításra is használható, főleg megfázás esetén. A gyömbér csípős hatása segíthet megtisztítani a tüdőt a felgyülemlett nyálkától, amely a köhögés okozója lehet.

Chili

mire jo a chili

1. Fogyasztószer

Több kutatást végeztek már a kapszaicin hatásaival kapcsolatban. Igazolt tény, hogy olyan fehérjék keletkezését válthatja ki, melyek segíthetik a súlycsökkenést és megakadályozhatják a zsír lerakódását. Hatására az éretlen zsírsejtek képtelenek megtelni zsírral, mellyel megakadályozhatja azok növekedését. A chili hatóanyaga felgyorsíthatja az anyagcserét, ennek köszönhetően a szervezet többet éghet el a zsírraktáraiból.

Egy vizsgálatban két csoportra osztottak embereket. Az első csoportnak étkezés előtt néhány falat csípős előételt adtak, a másik csoportnak nem. A vizsgálatban azt figyelték meg, hogy akik előételt ettek, kevesebb ételre volt szükségük az étkezések során a másik csoporttal szemben.

2. Daganatellenes

A kapszaicin mellékhatások nélkül képes lehet elpusztítani a rákos sejteket, a mellettük lévő egészségeseket azonban nem károsítja. Különösen hatásos lehet tüdő-, gyomor- és a rendkívül nehezen gyógyítható hasnyálmirigyrák esetében. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a sok chilit fogyasztó országokban, mint Mexikó vagy India, nagyon alacsony a daganatos megbetegedések száma.

3. Fájdalomcsillapító

A chilit a népi gyógyászatban már évszázadok óta alkalmazzák fájdalomcsillapításra. Külsőleg bedörzsölve enyhítheti az erős migrénes fájdalmakat és a fogfájást, meleg érzetet adhat, a bőr kipirul és a bőrszövetek több vért kapnak, ezáltal a reumatikus fájdalmak, gyulladások is csökkenthetők. Ma már rengeteg kapszaicin tartalmú krémet lehet kapni mindenféle fájdalom csökkentésére. A viszketésérzetet ugyanazok a receptorok érzékelik, mint a fájdalmat, így övsömör és herpesz kezelésére is nagyon jól alkalmazható.

4. Fertőtlenít

Ezt a hatását leginkább akkor használhatjuk ki, ha megfázástól szenvedünk vagy éppen a torkunk fáj. Persze nem magában kell elszopogatni egy egész chili paprikát, elég, ha az ételeidet ezzel ízesíted. Ilyen formában enyhítheti a torokgyulladást, segít az eldugult orron, mivel felhígítja a sűrű nyákot, valamint köptető hatással is rendelkezik, ami a kínzó köhögés megszüntetését támogatja.

Borsmenta

mint leaf 5000530 960 720

1.Javíthatja az emésztést

A borsmentát évezredek óta használják különböző emésztési és gyomor-bélrendszeri betegségek kezelésére. Borsmentát szélhajtónak tekintjük, mert segítheti a gázok mozgatását a testben, csökkentheti a puffadást, a görcsöket és a gyomorpanaszokat. Serkentheti az epefolyadékot is, hogy ezzel is növelje az emésztés sebességét és hatékonyságát, valamint elősegítse az egészséges bélmozgásokat.

Nemcsak szélhajtó, hanem fájdalomcsillapító is, így csökkentheti a görcsök, a puffadás és az emésztési zavarok okozta fájdalmat is. Ez annak köszönhető, hogy nyugtató hatással lehet a belekre és az emésztőrendszer simaizmaira. A hasmenés, az irritábilis bél szindróma (IBS) és a székrekedés is enyhíthető, mivel az egész rendszert az optimális aktivitási szintre emeli.

2. Megelőzheti a hányingert és a hányás esélyét

Amikor betegségről van szó, kevés olyan kellemetlen dolog van, mint az émelygés. A borsmenta görcsoldó, ezért csökkentheti a hányás és az émelygés esélyét, még akkor is, ha nem bírja a hajó vagy a repülőgép utakat (kinetózis). Csökkentheti továbbá az utazási betegségekhez társuló gyomorfájást és gyengeséget is.

3. Javíthatja a légzőszervi rendellenességeket

Mint görcsoldó, enyhítheti a bosszantó érzéssel járó köhögési ingert, ezáltal elkerülheti a súlyosabb légzési nehézségeket. A torok és mellkasi izmok pihentetésével megszüntetheti a megfázás és influenza tüneteit.

4. Csökkentheti a lázat

Amikor a mentol különleges, hűvös hatására gondolunk, nem mindig gondolunk forró teára. Mindazonáltal a borsmentalevél fő összetevője a mentol, ezért a borsmenta fogyasztása külső izzadást okozhat, míg a mentol belsőleg lehűti a testet. Ez alapvetően csökkentheti a lázat és a hozzá kapcsolódó gyulladást, illetve a közérzetet is javíthatja.

5. Támogathatja az immunrendszert

A borsmenta antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik az olyan baktériumok ellen, amelyek olyan betegségeket okoznak, mint a láz és a köhögés. Megakadályozhatja a szervezet megbetegedését is. A B-vitamin, a kálium, az antioxidáns és a kalcium tartalma is segíthet a szervezetnek a tápanyagok felvételében és ezáltal a betegségek elleni küzdelemben.

6. Eltüntetheti a rossz leheletet

A borsmenta erős, mentolos ízének és antibakteriális hatásának köszönhetően ideális módja a lehelet javításának. Az antibakteriális összetevői megölhetik azokat a baktériumokat, amelyek halitózishoz vezethetnek, miközben a benne lévő mentol elnyeli a kellemetlen szagot, és friss leheletet hagy.

7. Segítheti a zsírégetést

A borsmenta kapszula és a benne lévő szerves komponensek segíthetnek az étvágy szabályozásában, így csökkentheti a túlzott ételfogyasztást és ezáltal megelőzheti az elhízást.

8. Csökkentheti a stresszt

A mentol természetes szedatív vagy görcsoldó hatása segít az azonnali mentális stresszoldásban. A borsmenta gyulladáscsökkentő hatása csökkentheti a vérnyomását és a test-hőmérsékletet, lehetővé téve, hogy lazítson és hagyja, hogy a stressz messze szálljon. Ez az egyik oka annak, hogy a borsmenta olaj annyira népszerű az aromaterápiás kezelésekben.

Kapor

acc833be591faa7048c9339c6f0717e3 1

1. Vércukorszint csökkentés

A kapor e hatását a vanádiumnak köszönheti, mert szabályozza az inzulin termelődését és megakadályozza a zsír elraktározódását. Így az elfogyasztott szénhidrát nem raktározódik le mint zsír, hanem egyenesen az izomsejtekbe jut és energiává alakul át.

2. Csökkentheti a koleszterinszintet

A vanádiumnak koleszterinszint csökkentő hatása is van, de előszeretettel alkalmazzák erős fogak, csontok, izmok növelésére. Fogyasztásakor szálkásabb izomzathoz jutunk, de előírás szerint kell alkalmazni, mert a vanádium túladagolása nem szerencsés.

3. Segítséget nyújthat epilepszia esetén

Mint görcsoldó, enyhítheti a bosszantó érzéssel járó köhögési ingert, ezáltal elkerülheti a súlyosabb légzési nehézségeket. A torok és mellkasi izmok pihentetésével megszüntetheti a megfázás és influenza tüneteit.

4. Gyomorprobléma enyhítése

Bolgár kutatók sikeresen alkalmazták a kaprot krónikus kolitiszben szenvedő betegek kezelésénél.

Egy másik kísérlet azt bizonyította be, hogy a bélgáz képződésének megelőzésében hatékonyan alkalmazható a kapor. Az emésztőrendszert támadó baktériumok szaporodását gátolja, így segít a hasmenést okozó mikroorganizmusok elleni küzdelemben, még a hasfájós kisgyermeknek is bátran fogyaszthatják.

5. Baktériumölő

Baktériumellenes hatása igen erős, képes meggátolni a káros kórokozók elszaporodását a belekben és szervezetünk más tájékain is.

Brokkoli

 unnamed 10

1. Rákellenes

Segít a rák elleni küzdelemben. A brokkoli segíti a rák bizonyos típusainak, például az emlőrák, méhrák, prosztatarák, valamint a különféle belső szervek, például a tüdő, máj, bél, vastagbél és vese ráknak leküzdését.
Az ezekből a keresztes növényekből nyert zöldségek kéntartalmú készítménnyel rendelkeznek, és rák elleni küzdelemben rejlő tulajdonságokkal rendelkeznek, nevezetesen sulforafánnak. A szulforafan gátolhatja a hisztondezacetiláz enzimet (HDAC), amely felelős a rákos sejtek előrehaladásáért. A folát egy vitamin. Ismert, hogy csökkenti a nők mellrákjának kockázatát. Ezenkívül a rák elleni küzdelemben a glükofanfánban, a diindolil-metánban, a béta-karotinban, a szelénben és a brokkoliban található egyéb karcinogén vegyületek is segítenek.

2.Lassítja az öregedési folyamatokat

Védi a bőrt az öregedéstől, ezt a pozitív hatását a benne található antioxidánsoknak köszönheti. Ha rendszeresen fogyasztunk brokkolit, elkerülhetjük a korai ráncosodást és a bőrpigmentáció ellen is védelmet élvezhetünk. Mivel ez a zöldség gyulladásgátló vegyületeket is tartalmaz, így valóban nagyon eredményes lehet az öregedés elleni harcban. A bőr egészséges ragyogását az E- és a B-vitaminok is biztosítani tudják. A szulforafán regenerálja a bőr károsodását.

3.Segít megőrizni a normális kognitív funkciókat, még idősebb korban is

Egy kutatás során bebizonyították, hogy a B6-vitamin B12-vitaminnal és folsavval kombinálva lelassítja az agyi atrófiát, amely azért is lényeges, mert az agyi atrófiát követően alakul ki az Alzheimer-betegség. Az felnőttek általában B12-vitamin-hiányban szenvednek, ami memóriagondokat generálhat.

Az emberi agyat „újra lehet éleszteni”. Ehhez nincs is másra szükség, csak a brokkolira – amellyel biztosítjuk a megfelelő mennyiségű vitamin- és ásványi anyagbevitelt.

4.Méregteleníti a vért, védi a májat

A brokkolieredményesen veszi fel a harcot a zsírmáj betegséggel, mert blokkolja a zsírfelvételt, mindemellett növeli a lipidkibocsátást.

5. Egyensúlyban tartja a PH szintet

A brokkoli (6.30-6.85PH szinttel rendelkezik): a benne található még A- és C-vitamin és rostokban, folsavval és fitotápanyagokban gazdag. Sok krónikus betegségtől megóvhat, és megindítja a szervezetben a természetes méregtelenítési folyamatot.

6. Hozzájárul a termékenységhez

A brokkoli és a leveles zöldségfélék magas folsav- és vastartalmuk révén elősegítik a megtermékenyített petesejt megtapadását, továbbá a bennük lévő C-vitamin nélkülözhetetlen a petefészkek megfelelő működéséhez és a peteérési folyamathoz.

7.Segít megőrizni a fogak és az íny egészségét, erősíti a csontokat

Olyan vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz, amelyek segítik megőrizni a csontok egészségét